digipenna

töprengések

Kimenni - kint maradni - hazamenni

2018. szeptember 01. 08:45 - digipenna

Iszonyatos indulatok szabadulnak el a menni - maradni - hazamenni témában.

Iszonyatos indulatok szabadulnak el a menni - maradni - hazamenni témában.

Egy anyuka írja: ". . . 4 évet Németországban töltött a gyermekem. A tanító néni mesélte, hogy első nap az iskolában mindenkihez odafutott. Te magyarul beszélsz? Majd mindenkit megölelt. Aki ezt érti, az tudja, hogy miért igyekszünk haza…"

Nem értem, miért olyan nehéz elviselni mások, másfajta véleményét? Nem vagyunk egyformák. Összesen több, mint tíz év 2 országban följogosít arra, hogy legyen saját véleményem. Vannak, akik nem bírják idegenben. Ismertem valakit, aki egyet aludt és hazament. Rádöbbent, nem bírja, meg olyat is, aki azt mondta, évek óta nem voltam otthon. Nem kéne ebből olyan nagy ügyet csinálni. Ilyenek vagyunk. Megélünk a jég hátán is.

Le a kalappal mindenki előtt, aki nekiindul a nagyvilágnak és talpon tud maradni. Tulajdonképpen azt sajnálom, hogy ennyi szorgos, dolgos emberről lemondott az ország, ennyi embert kilökött magából.

Mára úgy néz ki, az országban berendezkedett egy meglehetősen nagyszámú népesség, aki jólétét úgy gondolja megteremteni, megóvni, hogy akiket „fölöslegesnek” gondol, elüldözi azzal, hogy nem ad neki megfelelő bért, (élet)lehetőséget. Nem a magamfajta öregember a ti ellenségetek, hanem akik miatt kint vagytok (voltam magam is) szerteszét a nagyvilágban. Egy szerencsénk van, hogy (egyelőre) még szabadon dönthetünk, mehetünk, ahova akarunk. Nem elfelejteni, a németek voltak az utolsók, akik utolsónak engedtek be munkaerőpiacukra - - Freizügigkeit - -  7 éve még Hatósági erkölcsi bizonyítványt kellett fölmutatni (Németországban). Szerencsére ez már a múlt.

Legyetek kicsit lazábbak. Nem kell mindjárt egy anyuka néhány során kiakadni. Ő és a gyereke így élte meg. Nincs ezzel semmi gond, nem kell szpihológushoz vinni emiatt, se az anyukát, se a gyereket. Na, így valahogy.

Oldani kéne a feszültséget, hiszen "egy vérből valók vagyunk". Hagyni kell, élje mindenki a maga életét, akár itt, akár ott.

eu.png

26 komment

Klímaváltozás

2018. július 15. 15:49 - digipenna

Van egy ország, melynek lakossága hatvan évvel ezelőtt úgy hétmillió körül volt, mára meghaladja a 35 milliót, és évtizedek óta háborúban áll. Amikor a ma nagymama, nagypapa korú (magyarok) születtek, tízmillióan voltunk. Ha azonos sebességgel nőtt volna az ország lakossága, ma 50 millióan lennénk. A négyzetkilométerkénti 100 lakos, mára 500 lenne, azaz minden egyes település lélekszáma megötszöröződött volna, és lenne egy 10 milliós fővárosunk.

Tegyük föl, klímaváltozás sújtja említett országot (szárazság, árvizek, terméscsökkenés). Valószínűleg korábban is voltak nehéz évek arrafelé. Amennyiben ilyen nehéz időszakok alatt a lakosság tíz százaléka kényszerült elhagyni lakóhelyét (ideiglenesen, végleg), akkor az ország más területein, ha nem is a megszokott körülmények között, de (lakó, élő)helyet talált magának. Ma nincs hova menjen a három és félmillió az országon belül. Megy oda, ahol úgy gondolja van még hely és fogadják (beengedik).

Európányi ember kényszerül elhagyni (nem európai) lakhelyét fegyveres konfliktusok, éghajlatváltozás, egyebek miatt. Csak idő kérdése, hogy a megoldatlan helyzetek, megoldatlan helyzeteket teremtenek ott is, ahol a menekülők menedéket találnak. Tekintsünk el minden egyébtől (vallás, szokás, kulturális különbségek) csupán a mennyiségi növekedésből adódóan.

Ahogy mindig, a gazdaságilag erős országok kicsipegethetik a „javát” és miután kielégült az „emberigényük” megtalálják a módját a bevándorlási stopnak és a „fölösleget” rázúdítják az arra nem fölkészült, nem alkalmas országokra (kvóta).

Nem, nem tudom a megoldást.

 

Szólj hozzá!

Találkoztam boldog migránssal is

2018. május 17. 16:42 - digipenna

2015-ben pár hónap leforgása alatt, jóval egymillió fölötti embertömeg árasztotta el Európát, akik több országon és több ezer kilométeren áthaladtak, mind utólag kiderült sok ezer eurónyi pénzt fektetve a „vállalkozásba”.

Aki tőlünk 7 évvel ezelőtt a németeknél munkát akart vállalni csak úgy tehette meg, ha erkölcsi bizonyítvánnyal igazolta fedhetetlenségét, és csak azután mehetett ki, ha érvényes munkaszerződése volt egy céggel. Amennyiben várakozásának nem felelt meg az adott munkahely, haza kellett jönnie és újra kezdhette az egészet.

Az azért elgondolkodtató, ha egy országban különböző csoportok között kitör a fegyveres konfliktus, akkor azt nem megszüntetik, hanem helyette menekülést ajánlanak föl, és elindulnak a zömében fiatal férfiak oda, ahol addig soha nem jártak, amiről soha nem hallottak. Mindenkit meg kellene illessen a jog, szülőföldjén élni, boldogulni. Amennyiben majd belátható időn belül (pár év) a vágyak, elvárások nem teljesülnek a csalódottság lesz úrrá rajtuk.

Akik kicsit hosszabb ideig (több év) éltek, dolgoztak odakint, tudnának mesélni arról, milyen is az, távol lenni a családtól, meg azoktól, akik addigi életük részei voltak. A menekültek helyzete merőben más, hiszen más kulturális közegből jöttek/jönnek. Nekik még nehezebb, ha beismerik, ha nem. Persze, találkoztam (személyesen is) boldog migránssal.

Végül. Nem ez a megoldás. Se nekem, se a migránsnak, se a migránst befogadó országnak. Azt azért meg kell hagyni, hogy eléggé érdekes, amikor a (magamfajta) faluszéli gyerek egy „idegen” országban, idegenekre hat és ők is rá. No, nem egyszerű.

Szólj hozzá!

Megyek haza, ha kellek otthon, ha nem

2018. április 06. 20:26 - digipenna

majd 4 év Szélmalomország és 7 év Oktoberfestország

Bárhol voltam (majd 4 év Szélmalomország és 7 év Oktoberfestország), bármilyen jó sorom volt soha egy pillanatig nem gondoltam arra, hogy ott maradjak. Bárhová mentem, mindig haza „kellett” mennem, pedig soha nem volt honvágyam. Piszkosul mélyek a gyökerek és nem engednek. Egyszer, egyszer arra gondoltam, hogy azt a sok tapasztalatot, amit mindenfelé szereztem otthon hasznosítom, de aztán azt mondták, megvoltunk eddig is nélküled, ezután is megleszünk. Na, most jön az, ami szinte hihetetlen. Egy szem harag nem volt, van bennem emiatt. Végül, mindig a javamra vált. Inkább azt sajnáltam, nem éltek a lehetőséggel. Azt hiszem mindig (na, mondjuk úgy, már jó ideje) megtaláltam a magam helyét. Amikor úgy gondoltam (különböző okok miatt) mennem kell, mentem.
 
Amit legjobban fájlalok, hogy a sok (szakmai, emberi) tapasztalást nem adhattam tovább a „mieinknek”, és nem is merek belegondolni abba, hogy mi, akik kicsit hosszabb időt töltöttünk „idegenben” mennyi mindentől fosztottuk meg azokat, akinek szükségük lett volna tapasztalatainkra, segítségünkre, azaz ránk.
 
A napokban kaptam ezt az emailt: „Lieber Pal, ich hoffe es geht dir gut. Ich möchte mich bei dir für alles bedanken, für deine Tips und Ratschläge. „ Röviden ennyi volt benne: köszi Pali!
 

Pedig csak azt mondtam neki, tanulj gyerek. Tanult, Tíz hónap alatt letette a mestervizsgát, most azon gondolkodik főiskolát végezze el vagy a műszaki egyetemet. Azt mondta egyszer, miért nem látta senki rajtad kívül, képes vagyok rá, képes vagyok többre, mint amit magamról hittem.

Hát, a lassan hatvanhat év alatt azért lát az ember olyasmit, amit más nem, és azt is „idegenek” javára teszi, nem a „sajátjainak”.

Tegnap döntöttem. Lemondtam az egyik leghosszabb lemondási határidős szolgáltatást. Lassan a többit is. 

Megyek, ha kellek otthon, ha nem.

Maros Pál

 

 

Szólj hozzá!

Diploma - nyelvizsga

2018. március 31. 14:16 - digipenna

nagyon rossz párosítás

(Egy kis csetepaté idegennyelv tanulás kapcsán egy csoportban.)

Idegen nyelvet 4. osztálytól kötelező tanulni. Heti 2 óra harminc hét, és négy éven keresztül, akkor a gyerek az iskolában 240 órát tanul. Hogy meg is maradjon a fejében legalább ennyit kell otthon és magántanárnál is tanuljon. Legyen mondjuk összesen 500 óra a nyolcadik végéig.
Középiskola. Heti 3 óra 4 év 1.200 óra. Nyelvvizsgára készüléssel kijön majd 2.000 tanulási óra összesen.

Egy angol diák ha akar tanul, ha nem nem. A diploma sincs neki idegen nyelvhez kötve. Ez azt jelenti, egy angol diáknak a középiskola végéig 2.000 tanulási óratöbblete van, amit más dolgok tanulására tud fordítani.

Szerintem teljesen fölösleges gyerekek százezreit a sikerre kilátástalan dologra kényszeríteni, hiszen felnőttként, ha majd kell nekik, megtanulják. Én elmúltam húsz éves, amikor (minden kényszer nélkül) nekifogtam. Nem egy fiatalt ismerek, aki kint dolgozik és 8 év nyelvtanulás után nagy nehézségei vannak a megértést és a beszédet illetően. Persze vannak olyanok is, akiknek nem okoz ekkora gondot.

A legnagyobb veszélynek tartom, hogy az iskola elhiteti jó jegyekkel a gyerekekkel, hogy tudják, értik a (német) nyelvet.

És ne mondja nekem senki, hogy nem kerülgette a sírás, amikor a magyar 1 darab múltidőt valahogy illeszteni kellett (megszámlálhatatlan) angolhoz.

Az azért úgy lenne tisztességes, hogy a nagy nyelveket beszélő országokban a kisebb országok nyelvét is tanulni kellene valamilyen kvóta alapján az EU- belül.

Szólj hozzá!

Van remény

2018. március 10. 20:23 - digipenna

A határbontás óta megfordult nyugaton hosszabb-rövidebb ideig (megérzésre) egy- de lehet, hogy kétmillió felnőtt ember. Ezek döntő többsége piacgazdasági viszonyok között kereste, keresi kenyerét. A magasabb iskolai végzettségűek, kiknek (magyar) diplomáját nem, vagy korlátozottan ismerték el odakint, lassan elkezd hazaszivárogni. Három okból. Az egyik, összeszedtek annyit, amennyivel itthon kezdhetnek valamit, (egy hitelmentes ház, lakás már jó alap). A másik, hogy diplomájuknak, végzettségüknek megfelelő munkát akarnak végezni, hiszen ezért tanultak. A harmadik, talán a legfontosabb, a gyerekeik miatt, akiket magyar anyanyelvi környezetben akarnak beiskolázni, tanítattni.

Amikor a hazaszivárgás átcsap majd tömeges hazaköltözésbe: életkor, leróttam az adósságom, meg hát odakint sincs kolbászból a kerítés miatt, meg életbe létptethetnek ismét korlátozásokat, olyan mértékű tapasztalat jelenik meg itthon, ami alapjaiban fogja szétzúzni a mostani viszonyokat. Az internet, mint (alapvető) emberi jog lehetővé teszi, hogy a szövődött emberi kapcsolatok megmaradjanak.

Tulajdonképpen még soha nem álltunk ilyen jól, mert van remény. Addigra itthon is fölnő az a réteg, amelyik most egy Istennek se akar kimenni, vagy mert szülei jóvoltából megteheti, vagy mert azon az állásponton van, itthon is kell maradni valakinek.

Két választási ciklusig a mai erőviszonyok csak valami előre nem látott dolog miatt változhatnak. A harmadik ciklus már nem az övék lesz, hanem ezé az új generációé.

Jó lenne megélni!
Szólj hozzá!

Nem ilyen EU-t akartam!

2018. március 08. 15:06 - digipenna

A rendszerváltás óta a legfontosabb kérdés a migráció, meg az EU belüli szabad mozgás.

A rendszerváltás óta ez a legfontosabb kérdés. A migráció meg az EU belüli szabad mozgás. Ember, árú, szolgáltatás, internet. Kis emlékeztető. Belépésünk után szinte minden egyes tagország távol tartotta magától a keleti munkavállalókat. Aztán páran megnyitották munkaerőpiacaikat. A németek az utolsók voltak, akik úgy hét évvel ezelőtt szintén nyitottak. Addig, úgy a munkavállaló, mint a jövendőbeli munkaadó akár több hónapig is tartó bürokratikus tortúrán esett át. A kiadott engedély arra jogosított föl, hogy kizárólag az engedélyezett cégnél dolgozhatott a munkavállaló, ami nem kis kiszolgáltatottságot jelentett. Amennyiben munkaadóváltás merült föl, kezdődhetett minden előröl.

Aztán jött a „nagy menet”, ami alapjaiban változtatta meg a migráció kérdését. A keleti munkavállalók -és azok országai- érthető módon vegyesen fogadták az előállt helyzetet, hiszen jogaikat addig csak hosszas pereskedéssel tudták érvényesíteni. A családi pótlék több éves huzavona és EU bírósági határozat után rendeződött rövid időre, mert a nyirbálása megkezdődött.

Aztán van ugye a szabad letelepedés joga, ami a keletieket a jövedelmi viszonyok miatt hátrányosan érint. Ugyanez mondható el a földvásárlást illetően is. EU-s pénzekkel agyontámogatott nyugati parasztok könnyen vásárolhatnak földet, mert van miből. Leszámítva a mondást, hogy a magyar föld nem eladó, van egy valóban komoly veszély azt illetően, ha az intenzív állattartás nemkívánatos melléktermékét a hígtrágyát nézzük. Németország egyes részein már ki kellett vonni az élelmiszertermelésből bizonyos területeket, a nitráttúltengés miatt, ami már veszélyezteti a felszín alatti ivóvízkészletet.

Amennyiben mindkét oldal, az én tehetem, meg a velem tehetik meg arányait vesszük, akkor a velem tehetik meg sokkal súlyosabban kerül latba. Éppen ezért helyes a következtetés, hogy az országok erejük arányában egyre többet akarnak a maguk javára eldönteni, esetleg így védekezni.

Félő, hogy „a kormányzati hatalom erősödése” oda vezet majd, hogy a magát erősnek tartó egyik napról a másikra, az évek, évtizedek alatt kialkudott EU-s szerződéseket hatályon kívül helyezi. Ha lehetett a „wir schaffen das” -szal, akkor bármivel lehet a jövőben, ami csupán akarat és erő kérdése.

Nem ilyen EU-t akartam!

12 komment

A világ (általam ismert) leghülyébb fogadása

2018. február 24. 20:57 - digipenna

avagy a legzseniálisabb marketingfogás

 

A világgá mentem első nyara Hollandiában tele volt (kellemes) meglepetésekkel. Hétvégeken beültem az autóba és irány a környék. Ha már itt vagyok, lássak is valamit. Egy ilyen kis környékismereti túrán akadt meg a szemem, meg a lélegzetem a képen látható dolgon. Kérdem a komát, mit csinálsz ott? Dobj föl egy üveg sört és elmondom.

Azon ne múljon, megyek be a vendéglőbe, és mondom, kérek egy üveg sört a madárnak. A köszönöm, nem kérek vissza után, kérdezés nélkül jött a magyarázat. Tudod, - - Holland ha akarod, ha nem, tegez. Évek alatt egyszer szóltak utánam úgy, hogy meneer (úr, uram) a pénztárnál bevásárláskor. Meneer, itt hagyta a sajtot, kiabált utánam a pénztáros. - - az úgy volt, hogy volt a vendéglő előtt egy szép, árnyékot adó fa, amit kivágtak. A tulaj úgy berágott, hogy leásott egy vastag oszlopot és ráírta, itt egy fa állt. A madár, aki most fönt ül a fán egy napon a sokadik sör után azt mondta neki, tegyél föl egy széket is rá, hadd lássák messziről az emberek. Ha fölülsz rá, csináltatok egyet. Ha lesz ingyen sör, áll a fogadás. Hát, így kezdődött. Azóta minden évben, ha jön a jó idő (hollandoknál ez mást jelent, mint nálunk) kikerül az oszlop a székkel, a madár meg ott ül. Ha végig tudja csinálni, egész évben minden nap kap ingyen egy pohár sört.

Előbb csak helyi látványosság volt, de miután kijött egy tévés csapat, azóta buszokkal járnak ide az emberek az egész országból, hogy megnézzék a madarat, meg persze bejönnek ide hozzánk is inni, enni, beszélgetni.

Ja, hogy hogy és miért kerültem a tulipánok földjére? Egy megvalósult projekt után az utolsó hazai munkaadóm és én eltérően értelmeztük a jutalékszámítás módját, de végül mindkettőnk legnagyobb megelégedésére sikerült a dolgot megoldani, mégpedig a munkavállaló részéről történő fölmondással. Túl az ötvenedik életévemen nem volt olyan rossz megoldás. Akkor mondtam, hogy világgá megyek. Nem, nem haraggal váltunk el, mert akkor már volt pár tapasztalatom azzal kapcsolatba, hogy a legnagyobb pofon mindig a legjobbkor jön.

madarember.JPG 

Szólj hozzá!

Határok

2018. február 16. 20:16 - digipenna

Schengeni Egyezmény

Szeretek térképeket nézni. Valahogy most ez jött elő. Egy lélekszámában Ásotthalommal azonos luxemburgi település neve az Unió egyik legfontosabb egyezményével forrt össze. Schengeni Egyezmény. Az EU tagországainak polgárai a Schengeni Egyezményhez tartozó országok határait, határellenőrzés nélkül léphetik át.

A kékkel jelölt országok polgárai szabadon járhatnak át egymáshoz. Legyen szó üzleti útról, hétvégi bevásárlásról, netán ott élő családtag, ismerős meglátogatásáról. Mondjuk egy német átmehet a svájci Büsingen településen élő rokonához, ami amúgy közigazgatásilag Németország. Egy osztrák átsízhet, átszánkózhat déltirolba.

Na most, tegyük föl, Mari néni meg Józsi bácsi át akar menni Eszékre a dédunoka keresztelőjére. Nagyon vallásosak, elzarándokolnának, amikor egészségük engedi Csíksomlyóra. Mivel hajdanán nagy család volt az övék, Újvidékre is elmennének. Meg Ungváron is van egy még élő unokatestvér.

Gondolom, mostanra mindenki kitalálta, Mari néni meg az ő Józsi bácsija bizony ki nem teheti a lábát úti okmányok nélkül, melyeket a határon szépen elvesznek, megnézik, hogy a két sok évtizedet egymás mellett megélt öregember nincs-e valamilyen körözőlistán.

Kedves brüsszeli nénik, bácsik! Nem tennétek meg végre a nemes gesztus, hogy ez a sokat meg- és átélt öregembert ne zaklassák már! Vagy benneteket csak az érdekel, hogy zavartanul átugorhassatok a szomszéd országba, ha ott éppen ezt, vagy azt, esetleg amazt olcsóbban megvehetitek mert éppen leárazás van?

A mellékelt térképen a zölddel jelölt országok az EU tagjai, de kívül esnek a Sengeni Egyezményen amit persze úgy jelölnek, hogy majdani csatlakozók.

schengein_hatarok.png

 

 

 

4 komment

Te mit választanál?

2018. február 13. 11:22 - digipenna

Lassan el kell dönteni

A választék: (1) Az alig fél, a volt kétharmad, ami akár háromnegyed is lehet, meg a vele összenőtt törpeminoritás. Ez az egyik oldal.

A másik a (2) „demokratikus” színesebb, pontosabban vörösen áttetsző, halványzöld foltokkal. Sportfogadási nyelven szólva van még a harmadik az (X), a nem választók. A „demokratikusak” meg a nem választók közel azonosan nagyok, kicsik. Kinek hogy. A végeredményt nézve, ők azok, akik nem rúgnak labdába. A különbség csupán annyi, a nem választók nem is akarnak. A „demokratikusak” meg nem tudnak, de meglehet, szívük mélyén ők se akarnak.

A választási párt-összképhez hozzátartozik a csernobili kóborkutya logójával „közadakozásból” plakátolók, meg a császármetszéssel világra jött moment-um. Ők ketten a két véglet. Az egyik örök életet, a másik egy moment-umot ígér.

Várom annak a pártnak a jelentkezését, amelyik az alábbiakat teljesítené:

- élhető bérek,
- nem ugrasztaná össze az anyaországi és külhoni magyarokat
- olyan egészségügyet, hogy úgy fogadnának a recepción, hogy Hölgyem, Uram miben segíthetünk
- olyan oktatást, hogy a világ kihívásaira felelni tudjon az onnan kikerülő

- végül egy személyes kérés, úgy csinálnák meg végre az utcánkat, ne kelljen majd harmadszor is lengéscsillapítót cserélni.

Ha nem teljesíthető egyik se, sorsoljunk!

 

101 komment

Karácsony

2017. december 24. 11:25 - digipenna

Nem mondok vele újat. Az ünnep akkor is ünnep, ha azok, akik összetartoznak nem lehetnek együtt fizikailag. Mindennek van oka, ennek is. Egy üres szék az asztalnál nem azt jelenti, nem vagyunk együtt, hanem azt, hogy várunk rád. Mindenki teszi a dolgát, ami kijutott neki. Sokunk sorsa ez. Ebben is meglehet látni a jót. A jó benne az, nem kényszer, magunk választottuk, mert tudjuk, így teremthetjük meg, hogy az ünnep, ünnep lehessen. Igaz, nem a napján. Az üresen maradt székre egyszer leül, aki fontos nekünk.

Szólj hozzá!

Dr. Fehér Zoltán Magányos kapufélfa - sorsom

2017. december 08. 21:51 - digipenna

(Maros Pali fényképe alá)

Kedvenc tanárommal beszélgettünk, most éppen nem a diófa alatt az asztalnál, de majd bepótoljuk. Gondoltam kiteszem, hátha tanulságos másnak is.
Dr. Fehér Zoltán verse: Magányos kapufélfa - sorsom (a mellékletben)
- - -
Kedves Tanár úr, amikor hajdanában föltette a kérdést, na, mi akarsz lenni fiam, nem hiszem, hogy azt válaszoltam volna, - -világcsargó- -, mert a hazám (ötvenévesen) majd nem tart igényt a munkámra, áttételesen tanár úréra sem, mert a belém csöpögtetett tudás, kitartás máshol hasznosul majd.

Tanár úr! Van egy nagy bánatom. Mégpedig, hogy kiszámolta-e valaki mennyi tudás, anyagi, szellemi értékteremtés veszett el azáltal, hogy a magamfajtáknak menni kellett és a mai napig menni kell? Pedig nem vétettem (semmit) a hazának, hogy a tudást, hagyományt, amit kaptam nem adhattam, adhatom tovább a mieinknek, az utánam jövőknek, úgy jártam vele, mint versében a kapufélfa, kinek tűzre dobták társát.

Egyszer hazamegyünk majd (mindannyian), akik menni kényszerültünk! Én már fejben mindent összecsomagoltam, mert vár az árván maradt kapufélfa, a Duna part, meg minden, ami még megmaradt.

 

 

Szólj hozzá!

Föladjam?

2017. december 03. 11:49 - digipenna

Gondolatok egy blogbejegyzés kapcsán


(azon kevés blog egyike, amit rendszeresen és kedvvel olvasok, mert mindig megindít egy gondolatsort, ami van úgy, hogy teljesen más irányt vesz, mint ami a posztban van)

Az ENSZ-nek 193 tagállama van. Ezen kívül van néhány el nem ismert ország pl. Ciprus török része. Kína, India lélekszáma többszöröse az EU-nak. Ezen kívül ott az Afrikai Unió, Amerikai Államok Szervezete, Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége, ahol ugyancsak többen élnek.

A gyarmatosítás „fénykorában” olyan országokat hoztak létre, amelyek egyetlen célja volt a gyarmattartók érdekeinek mindenáron történő kiszolgálása. Ezek az országok a mai napig súlyos konfliktusokkal terhesek.

Az EU nemzettelenítése kísérlet arra, hogy erőszak nélkül a kis országok föladják (politikai, földrajzi) önállóságukat, nyelvüket, hagyományaikat, mert csak akkor zárkózhatnak föl a fejlett nyugathoz. Nézzük hol, hogy sikerült. Sehol nincs rá példa, hogy egy ország önként beolvadt volna egy másikba. Ellenpéldák sokasága bizonyítja, még nem érkeztünk a „fejlődés” azon fokára, ahol önként lemondana egy nép (nemzet) nyelvi csoport önmagáról, hiszen önállósodási törekvések a mai napig megfigyelhetők. Az ilyen törekvéseket sehol nem tűrik, még az EU-ban sem, napjainkban éppen Katalónia.

Ha egy több száz éven keresztül területileg (282 870 km²) egységes országot (királyság) „béketárgyalásokkal” 93 030 km²-re redukálnak, ott abban az országban még élő emlékkép, hogy akár egy faluban se mehet(ett) át az ember az anyjához, feleségéhez, gyerekeihez, ősei sírjához a szomszéd utcába, mert azt egy másik ország elvette, megszállta azon a címen, hogy a benne élő nemzetiségeknek joga az önállóvá válás. Az valahogy elkerülte az országcsinálók figyelmét, hogy egy olyan országot csináltak (déli határaink mentén), amely nemzetiségei soha nem akartak egy országban együtt élni egymással és az első adandó alkalommal borzalmakkal, szenvedésekkel szétváltak.

A nehezen képzelhető el, hogy a Kárpát-medence népei akkor fognak fejlődésnek indulni, ha föladják politikai, gazdasági, területi függetlenségüket. Előbb egymással kell megbékéljenek. Ezt nem lehet megkerülni úgy, hogy EU polgárok leszünk. A belgák egyike az EU alapítóknak és a flamand vallon „együttélés” a mai napig nem jött össze.

Nem csak belőlünk hiányzik a (belátó) bölcsesség, a V4-ek közül, amint úgy látja hangyányi előnye származhat a többiekhez képest, már szalad is az éppen kitárt karok felé.

Végül. Az EU-n belül a gazdaságilag erősebb országok saját nemzeti érdekeikre hivatkozva bármiben korlátozhatják a gyengébbeket. Szabad munkavállalás jogát is lépcsősen vezették be. Ma a nyugaton munkát vállalók keletiek szociális megkülönböztetése van éppen soron.

Egyetlen útja van „egyenlővé” válni a fejlettekkel, mégpedig, ha gazdaságilag magunk is följutunk a szintjükre. Ebben eddig sikeresen megakadályoztak bennünket. Rajtunk múlik meddig hagyjuk. A lassan harminc év alatt csak meg kellett volna találnunk az utat, ami kiemel bennünket ebből a „sose érjük e a nyugat színvonalát hangulatból”.

A legnagyobb tanulság talán az, úgy a politikai, mint a gazdasági elitünk nem képes erre, ami nem is csoda, hiszen egy másfajta értékrendszerben nőtt föl, egy másfajta értékrendszer tartja hatalomban őket. Az azért fölöttébb furcsa, hogy a hazai munkaadók más a fejlett nyugat szintjén vannak. 

Hát, a magam részéről még várnék arra, hogy támogatásomat adjam ahhoz, hogy önként lemondjak, magyarságomról csak azért mert akkor „jobban” élhetnék. Annyi be nem váltott ígéret, remény után inkább maradok „nemzeti konzervatív magyarnak”.

Sorry mindenkitől, aki másként gondolja.

http://hafr.blog.hu/2017/12/03/az_orbanizmus_celjai_europaban#comments 

Szólj hozzá!

A migráció, meg én

2017. október 22. 14:13 - digipenna

Mi lesz, ha akikkel ma nagyon jól megvagyunk, a holnap olyan helyzetet teremt, hogy a „jól megvagyunk” múlttá válik önhibánkon kívül?


Már a „Nagy Menet” előtt kezdődött. Ha jól belegondolunk az emberiség a kezdetek óta vándorol, fura módon még a szigetlakók is. Miután kialakult egy, egyet akaró népcsoport, vagy népcsoportok szövetsége, megfelelő hely megtalálása után, letelepedtek. A bajok a letelepedéssel kezdődtek, mert más népek, szövetséges népcsoportok igényt jelentettek be, háborúk formájában, a megtelepedett nép, népcsoportok földrajzi helyére. A szerencsésebbek olyan hazát találtak, melynek természetes határai voltak: hegyek, folyók, mocsarak.

A történelem folyamán mindig akadtak, akik egyeduralomra törtek. A dicsőített rómaiakat semmi más nem tette naggyá, mint fegyvereik és a provinciák javainak - - minden út Rómába vezet- - mondása, ami abból állt, hogy a mozdítható értékeket ezeken az utakon szállították haza. Humanizmusa abból eredt, hogy élő emberektől egész életükön át szedhették a(z adó) pénzt, míg a legyilkoltaktól csak egyszer. Aztán jöttek a hunok, akik annyira meggyöngítették őket, hogy a germán és más törzsek, már maguk is elbírtak addigi fosztogatóikkal.

Valahogy a mai napig nem sikerült népek, népcsoportok területi vitáit békésen rendezni. Az erőszakkal létrehozott „békeszerződések” mindig magukban hordozták/hordozzák a következő, - - csak idő kérdése- -, konfliktust, hiszen a győztesek képtelenek lemondani arról, hogy büntessék a „bűnöst”, akit a békediktátumokkal kényszerítenek arra, hogy ismét „bűnössé” váljon.

A megszállók ellen minden nép küzd, hol fegyverrel, hol fegyvertelenül. Gandhi gyalogmenete a legismertebb. A marokkói eset szinte ismeretlen, amikor a megszállókat zászlókkal és imádsággal űzték el (igaz utána jött egy másik). Minden ima után fölkeltek, mentek egy kicsit, majd megint leültek és imádkoztak.

Ami napjainkban történik, arra a világtörténelemben még nem volt példa, hogy hazájukból az erőszak elől menekülők más országokba erőszakkal lépnek be. Az üldözés elől menekülő emberek általában befogadást szoktak nyerni valamelyik szomszédos országban, majd veszély múltával zömük visszatér szülőföldjére.

A befogadók többnyire gazdagodnak azáltal, hogy a mást tudó népek a másfajta tudásukkal erősítették azt az országot, amelyik befogadta őket. Az egy területen élő emberek kisebb konfliktusokkal, de együtt tudtak/tudnak élni. A gondok akkor szoktak kezdődni, amikor a befogadó ország konfliktusba kerül az üldözöttek országával. (Tekintsünk el most attól, ki kezdte.) A befogadó országban élők, akik a saját hazájukból menekültek ilyenkor szinte minden esetben szembe kerülnek a befogadókkal. - -Vér a vérrel- - örök törvénye fölülírja a menekülés okát. 
- - -
Ez volt a migráció, most akkor jön, a meg én. Gyerekkoromban anyám kedvenc mondása volt két pofon között, ha könyvet látott a kezembe, hogy - -”A könyvből, nem vágsz kenyeret!”- - Ahogy kenyérkereső szakma volt a kezembe, fölültem az első buszra és elmentem, de mindig visszamentem. Azóta számtalan helyen megfordultam és változatosabbnál, változatosabb emberekkel találkoztam. Soha, senkivel nem volt helyrehozhatatlan vitám. Szóval, az emberek meg tudnak lenni egymással bőrük színe, vallásuk, egészen különböző származásuk, és generációs különbségek ellenére. Egy ilyen találkozásnak köszönhetően tudok a zászlós, imádságos megszálló ellenes harcról.

Déli szomszédunk szétesése egy olyan nyugati cégnél ért, amikor „élőben” láttam az azonos csoportban dolgozó, de más népcsoporthoz tartozó kollégák egymás iránti ellenszenvének napról napra törtnő fokozódását, ami egy idő után olyan méreteket öltött, hogy új csoportbeosztásokra került sor.

Mostanában egyre gyakrabban jön elő ez az emlék, mert mi lesz, ha a konfliktusok élesednek, mi lesz, ha akikkel ma nagyon jól megvagyunk, a holnap olyan helyzetet teremt, hogy a „jól megvagyunk” múlttá válik önhibánkon kívül.

Szóval, a mai migrációban van egy ismeretlen elem:

A miért?

 

Szólj hozzá!

szólíthatlak bal-nak, mert azt nem felejtem el, törökül mézet jelent

2017. október 15. 20:54 - digipenna

Nem olyan egyszerű ez. A nyugati világ a hódításai miatt másként látja ezt a dolgot. Óriási gyakorlatuk van abban, hogyan használjanak ki minden alkalmat a maguk javára. Van ebben a dologban egy nagyon érdekes szempont, ami valahogy mindig kimarad. A népmozgást kiváltó okok nem a Keleti pályaudvarról gyalog elindult eseménnyel kezdődtek. Évtizedek óta tart az a folyamat, ami a hazájukból elvándorlásra kényszeríti az embereket. Hogy miért éppen 2015-ben indultak meg és miért felénk, arra ma még nincs válasz.

A személyes sorsok bemutatása persze szomorú és ki nem segítene egy gyereken. A nagyon eltérő kulturális, szocializációs, hagyománytisztelő háttér érdekes esetekkel gazdagított jó egy év alatt. Egy cégnél dolgozom, amelyik valami miatt a Praktikanten-ek (szakmai gyakorlatot végzők) kedvence. A pár naptól a több hónapig tart a jelenlétük (gyakorlati idejük) a cégnél. Már sajnálom, hogy nem jegyeztem föl, ki honnan jött. Nagyon vegyes a kép. Mivel én vagyok a legöregebb a cégnél (a napokban múltam 65), gondolom a tapasztalat miatt, vagy hogy kíméljenek szinte mindegyikkel van/volt kapcsolatom. Ha az ember (nagyon) öreg nem könnyű a fiatalokkal megtalálni a közös hangot. Ezt úgy próbálom áthidalni, hogy mindenkit megkérek arra, hogy tegeződjünk, és azonnal megmondom, hogy én is jövevény vagyok, csökkentve ezáltal bizalmatlanságukat.

Mondanám a két végletet, amivel találkoztam. - -Ich darf nicht. Sie sind älter, als mein Großvater.- - (Nem tehetem, mert idősebb, mint a nagyapám) A másik: - -Du hast mir nichts zu sagen. - - (Te nem parancsolsz nekem) Az utóbbi akkor kemény, ha az illető nem egyedül van ugyanabból a kultúrkörből és ezt akár arra is fölhasználja, hogy a többiek fölé kerüljön. Na, nem egyszerű. A megoldás ilyen esetekben az, hogy úgyis csak korlátozott ideig tart a kényszerű együttlét.

A két legemlékezetesebb.

- - - Az egyik egy kínai gyerek, aki nyári gyakorlaton volt. Az apja cége (azaz, ahol az apja mint alkalmazott dolgozik) fizeti a tanulmányait, de meg kellett az apjának ígérni (szóban, nem papíron szerződés formájában), hogy ha befejezi, hazamegy és beáll dolgozni. Ja, és azt mondta, ha nem lennél ilyen magas, (168cm) lehetnél kínai, mert olyan rövid a neved, mint a kínaiaké. 

- - - A másik egy török lány, aki a kézfogásos bemutatkozás után (Pál vagyok)  azt mondta, szólíthatlak bal-nak, mert azt nem felejtem el, törökül mézet jelent. :)

 

Szólj hozzá!

Katalónia

2017. október 12. 20:39 - digipenna

Egy blogbejegyzés kapcsán

Németországban az alsóbbrendű utakon autózva az utak mellett látni néha egy kicsi (kábé A 4-es méretű) nagyon egyszerű, fehér táblát, benne három apró fekete kereszt. - -Katonatemető.- - Ezek többnyire kis temetők, lakott helyeken kívül erdőkben, vagy fákkal körülvéve. Azok nyugszanak itt, akik magányos sírokban voltak eltemetve.

Történt pedig, hogy tíz évvel ezelőtt, a fiam egy egész nyarat töltött velem Hollandiában, így készült föl a középiskolás évekre. Nordhorn környéke belenyúlik Hollandiába így akarod, nem akarod naponta akár többször is átautózol egyik országból a másikba. Aki nem ismeri ki magát, annak föl se tűnik, mert nincs ott a határon a csillagos kék tábla, hogy Deutschland, és a másik oldalon, hogy Nederland.

Amikor egyik alkalommal bementünk egy ilyen temetőbe a sírokon a föliratokat olvasva azt mondja a gyerek. Figyelj apu, ezen nincs név csak az, hogy Soldat aus Marokko. Hazafelé tartottam egy nem szokványos történelemórát. Biztosan nagyon megérinthette a gyereket, mert hetekkel később, amikor már sokadszorra mentünk át a határon egy nap, azt mondja a 14-15 éves srác, apu, nem értem, miért harcoltak akkor az emberek és a Soldat aus Marokko, amikor mi úgy megyünk ma át a határon, hogy azt se tudjuk melyik országban vagyunk.

Az eszem azt mondja, ne engedjenek a „rebellis” katalánoknak, a szívem meg azt. Ne hagyjátok magatokat katalánok! Éreztessétek a „hatalmasokkal”, a vereség ízét, mert ez a mára „nép-vesztett” európai vezető elit (a mienk is) azt hiszi mindent megtehet. A függetlenségetek kikiáltása talán visszahozza őket a valóság talajára.

Ha a katalánok „kemények” maradnak, talán rádöbbentik a hatalmasokat arra, amit már egy 14-15 éves gyerek is tud, hogy nem kell (ma) meghalni azért, hogy évtizedek múlva megint föltegye egy gyerek az apjának a kérdést, apu, miért harcoltak, miért kellett nekik meghalni, amikor mi úgy lépünk át „határokon”, hogy azt se tudjuk, hogy átléptük.

Jó lenne, ha ezt nem csak a bennünket körülvevő határokon kívül és belül élő gyerekek tennék föl szüleiknek és egy olyan világot teremtenénk, amelyikben jó volna élni, amelyikben nem kellene harcolni az „ellenséggel”.

A megoldás az lehetne, rá kellene bíznunk fontos, sorsdöntő kérdések eldöntését, gyerekkorú gyerekeinkre. Mondom ezt a 65-ik szülinapomon. No, gondoljátok meg, és nem mondjátok, hogy szenilis vén hülye.

http://hafr.blog.hu/2017/10/12/az_etnikumok_europaja_eros_eu_nelkul_folyamatos_haborut_jelenthet

 

Szólj hozzá!

Hazamenni vagy maradni

2017. október 01. 12:13 - digipenna

egy vita kapcsán


Azért ne felejtsük el, miért vagyunk itt. Nem hiszem, hogy amikor elkezdtük pakolni a hamuba sült pogácsát, meg faragtuk a vándorbotot azt mondtuk, na akkor most megyek egy új hazát keresni. És azt se mondja senki, hogy olyan jó volt otthagyni, ami addig életünk része volt. Meg aztán azt se felejtsük el, a mi elhatározásunk csupán másodlagos volt, mert az ország, ahol most dolgozunk hatalmas munkaerőhiánnyal küzd, annyira, hogy miután elfogyott a „friss” keleti munkaerő, iszonyatos népvándorlást indítottak el, hogy így csillapítsák a (dolgozó) emberhiányt. Aki úgy érzi, befogadták a múlt héten választhatott is akár, vegye sorba kik (hányan) hívták meg a befogadók közül kávéra, keresztelőre, szülinapra. 


Nehéz dolog ez, annak is aki menne, annak is, aki úgy döntött, marad. A legfontosabb, ne ítélkezünk más fölött, hiszen nem ismerjük indítékai okát. Aki ittléte alatt megszabadult otthoni adósságától, jó helyzetben van, mert dönthet. Aki (még) nem, annak várnia kell ezzel a döntéssel. Meg van egy sokak számára nem látható jövő, az életkori adottság miatt. Aki közel van a nyugdíjhoz, és mondjuk öt év (havi háromezer körüli bruttóval) havi nyugdíja a száz euró körül mozog, elgondolkodik kicsit, hogy ezzel, meg a másutt (otthon) szerzett nyugdíjjal maradhat-e egyáltalán itt. Csak nyugi, és ne bántsuk (ítéljük el) egymást, kívánjunk neki sikert és szerencsét, bárhogy is dönt.

Szólj hozzá!