Van egy ország, melynek lakossága hatvan évvel ezelőtt úgy hétmillió körül volt, mára meghaladja a 35 milliót, és évtizedek óta háborúban áll. Amikor a ma nagymama, nagypapa korú (magyarok) születtek, tízmillióan voltunk. Ha azonos sebességgel nőtt volna az ország lakossága, ma 50 millióan lennénk. A négyzetkilométerkénti 100 lakos, mára 500 lenne, azaz minden egyes település lélekszáma megötszöröződött volna, és lenne egy 10 milliós fővárosunk.

Tegyük föl, klímaváltozás sújtja említett országot (szárazság, árvizek, terméscsökkenés). Valószínűleg korábban is voltak nehéz évek arrafelé. Amennyiben ilyen nehéz időszakok alatt a lakosság tíz százaléka kényszerült elhagyni lakóhelyét (ideiglenesen, végleg), akkor az ország más területein, ha nem is a megszokott körülmények között, de (lakó, élő)helyet talált magának. Ma nincs hova menjen a három és félmillió az országon belül. Megy oda, ahol úgy gondolja van még hely és fogadják (beengedik).

Európányi ember kényszerül elhagyni (nem európai) lakhelyét fegyveres konfliktusok, éghajlatváltozás, egyebek miatt. Csak idő kérdése, hogy a megoldatlan helyzetek, megoldatlan helyzeteket teremtenek ott is, ahol a menekülők menedéket találnak. Tekintsünk el minden egyébtől (vallás, szokás, kulturális különbségek) csupán a mennyiségi növekedésből adódóan.

Ahogy mindig, a gazdaságilag erős országok kicsipegethetik a „javát” és miután kielégült az „emberigényük” megtalálják a módját a bevándorlási stopnak és a „fölösleget” rázúdítják az arra nem fölkészült, nem alkalmas országokra (kvóta).

Nem, nem tudom a megoldást.