Hosszabb utazások a legalkalmasabbak dolgok kibeszélésére, mert akik együtt indulnak el, együtt is akarnak megérkezni úti céljukhoz. Kettesben ülünk az autóban a gyerekkel. Szól a rádió. Zene, zene, zene, időnként hírek, meg hogy ki támogatta az időjárás jelentést, de egyik se jut el a fülünkön keresztül a tudatunkig. Beszélgetünk. A ma ki mennyit lopott (pályázatot nyert) hír kapcsán egyszer csak mellbe vág a gyerek kérdése:
Apu, te is loptál?
Majd csönd. Se a gumik, se a motor hangját, se a 9-es hangerőn álló rádiót nem hallom. Csak a kérdést. Jön vissza, újra és újra:
Apu, te is loptál?
Szerencsére a bekapcsolva maradt GPS figyelmeztet. Térj le jobbra. Kis idő múlva, cél a jobb oldalon.
Visszafelé egyedül be az első parkolóba, mert a kérdés miatt azt érzem, jobb most megállni, mielőtt kényszerből meg kellene. Apu, te is loptál? Nagy szerencse, hogy a gyerek kérdezte, így nem kellett azonnal fölháborodva visszavágni valami gorombasággal. De most tényleg, én is loptam? Lepereg egy csomó dolog és tippelgetek, igen, igen, nem, nem, nem. Szerencsére jön a gondolat, definiálni kéne ezt a lopás dolgot, mert enélkül nem lehet eldönteni, mi a lopás és mi nem.
Mindjárt az elején kétfelé kell osztani. Rendszerváltás előttire és utánira. A rendszerváltás előttivel hamar megvagyok. Nem, akkor nem loptam/loptunk. Igaz, sok mindent csináltunk munkaidő alatt, meg a cég anyagából, de ez akkor olyan fizetéskiegészítésféle, meg kényszer volt. Ha a kapunak a zsanérja letört, vittük a kis trafót meg pár pálcát és megcsináltuk, Másnap vittük vissza. Akinek kellett vitte, hozta. Kapuzsanér-hegyesztő kisiparos nem volt akkoriban. A téesz fölbomlása idején, amikor aki tehette azt vitt haza amit akart, azt mondta apám, amikor arról beszéltünk nekünk mi kellene, ha csak egy szöget elhoztok azoktól, akikkel évtizedekig együtt dolgoztam, annyi erőm mindig lesz, hogy beleszúrjam a hátatokba a szalmahúzó kulcsot és tudtuk, az öreg nem viccel.
A privatizációnak csak az eredménye jutott. Az elsők között lehettem munkanélküli. Így, még ha talán a sors, vagy (bal)szerencse miatt, erre az időre nyugodt szívvel tudom mondani. Nem. Nem loptam.
Hazafelé tartva azonban azon kaptam magam, hogy játszom a gondolattal és vigyorgok, mint a rohadt tök, hogy ha egyszer a pályázati nyertesek gyerekei fölteszik a kérdést otthon, vagy az autóban, hogy apu, amink van azt te loptad, mi lesz a válasz, mert lesz, még ha hangosan el se hangzik.