Jövőre lesz 150 éve, hogy az 1848 szabadságharc száműzöttei a kiegyezés után bántatlanul hazatérhettek. A későbbi visszaemlékezésekben csak homályos képet kaphattunk arról, hol és hogyan élték át ezt a majd két évtizednyi keserű időszakot. Kezdődött azzal, hogy Kossuth elhagyta a magyarok földjét. Az őt becserkészni akaró császári ügynökök nagy száma miatt a törökök „meghívták” magukhoz. Innen kezdődik az a történet, ami úgy tűnik a mai napig tart. A „meghívás” ugyanis csak Kossuth legszűkebb körére vonatkozott, a többiek magukra maradtak, majd ki-ki járta/szenvedte a maga útját. Ha a kiegyezést követő évek társadalmi, gazdasági fejlődését nézzük, azt kell mondanunk, a száműzetésből hazatértek valami olyat tettek, ami elindította az országot azon az úton, hogy néhány évtized alatt ismét ország lett az országból.
Aztán jött a nagy háború, ami után már nem elégedtek meg a győztesek az elit egy részének száműzetésével, tartva attól, hogy ismét talpra áll a és megerősödik a nemzet az újabb kiegyezés után, hanem elővigyázatosságból darabokra szaggatták Trianonban. Majd jött egy még nagyobb háború, még nagyobb veszteségekkel, újra több évtizedes kiegyezésre várással. Azzal a különbséggel, hogy belső száműzetés sújtott le az országra. A bennünket körülvevő (védő) kerítés nem adott lehetőséget tömeges országelhagyásra.
A rendszerváltás nevű kiegyezés hamissága azonban újra százezreket kényszerített önkéntes száműzetésre, és egy jelenkori kiegyezésnek semmiféle előjelei nem láthatók még.
Így érkeztünk el napjaink mindent meghatározó mozzanatához a migráns kérdéshez, azaz más országok száműzötteihez. Ebben, a sok hasonlóság mellett van több tapasztalatból fakadó különbség. A nagyon eltérő kulturális, társadalmi, vallási, gazdasági s ezért a jó másfél évszázad átéltek miatt a nemzet gyanakvással fogad minden kívülről jövő hatást. Az Unióhoz való önkéntes csatlakozás után megtapasztaltuk, hogy a fejlett nyugat mindent eltipró, gátlástalan, piacszerző nyomulását.
Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter az alábbi szavakkal méltatott bennünket 1999 október 3-án: „... das kleine tapfere, ungarische Volk und seine damalige mutige Führung waren, die als erstes die Kraft gefunden hatten, den Eisernen Vorhang zur Seite zu schieben. Ich werde das den Ungarn niemals vergessen.” http://www.genscher.de/html/
Aktuális hír, az UNIÓ, vagyis Merkel megegyezett a törökökkel. Úgy tűnik okafogyottá vált a kerítés, bár nem kis szerepet játszott ebben a csúnya játékban. Képzeljük el mit mondana ma Genscher Merkel asszony nincs más alternatíva tettére. Hogy bátor, hogy mutig, hogy sose fogom elfelejteni biztosan nem lenne benne, hiszen ez a megállapodás nem más, mint amit a hely szelleme megkíván. Bazári alku.
Valamit nagyon elrontottunk. A világban, Európában, a migránsok szülőhelyén és itthon is. Itthon azt rontottuk el ebben a vonatkozásban, hogy meglévő félelmeinket nem tudtuk/akartuk megértetni sem a migránsokkal, sem az Unióval, sem a világgal. Magunkra maradtunk és újra merünk kicsik lenni, hiszen pusztán a nagyok megegyezésének elfogadóivá deklaráltak bennünket olyan, na gyerekek itt írjátok alá szerep jutott ismét. Ebben bűnös része van a gőgös kétharmaddal mindent megteszünk meg megtehetünk mentalitásnak.
Valamit nagyon elrontottunk.
-
Nagy horderejű nemzetközi szerződések megkötése előtt feleknek magyar népdalokat kellene hallgatniuk, szebb lenne a világ! https://www.youtube.com/watch?v=x-XAxoDkcns
