digipenna

töprengések

Mennyi az elég?

2016. április 25. 22:51 - digipenna

 

Mennyi az elég, egy egyszerű kérdő mondat. Nyelvtanilag. Tartalmát tekintve valami olyannal állunk szemben, amire nem tudjuk a választ. Sem a gazdag. Sem a szegény. A rendszerváltással elszalasztottunk egy alkalmat, amikor a kérdést, mennyi az elég, megválaszolhattuk volna.

 

Mára az ország leképezi kicsiben a világot, ahol nagyon kevesek kezében összpontosul nagyon nagy pénz. A világ gazdagjaink „... ma a világon 80 olyan gazdag ember, akiknek annyi pénze van, mint 3.5 milliárd embernek.” http://offline.hu/kikapcs/2015/01/a-80-leggazdagabb-embernek-annyi-penze-van-mint-az-emberiseg-felenek könnyebb dolguk van, hiszen elrejtőzhetnek a világ szeme elöl. Itthon ez nem olyan könnyen megy.

 

Hajdanán tíz falunak kellett építenie egy templomot. Ezek a templomok azért maradtak meg, mert az ott élő emberek építették. Ha most ezer falunként épül egy stadion, azt senki, még maguk az ott játszó focisták se érzik magukénak, hiszen őket is úgy adják veszik, mint a hétvégi piacon a kofák amijük épp van.

 

Iskolánk falán sokáig olvasható, látható volt a felirat; építette a falu közössége ezerkilencszázhuszonvalamennyiben. Nagyapám mesélte, hány napot kellett fogattal és kétkezi munkával hozzájárulni. És büszke volt rá, hogy részese lehetett, még ha nem is teljesen önszántából tette.

 

Azt akarom mondani, hogy ha a lakóhelyemen építenének egy épületet, ami a közösség céljait szolgálná; gyártás, szolgáltatás, áruértékesítés, oktatás, akkor abban részt vennék, mert garancia lenne arra, hogy nem a céltól idegen fölhasználásra kerülne. Ha azonban az adóforintjaimat, mint adományt egy helyi vállalkozónak adják, az nem nyeri el tetszésemet, mert nem a közösség érdekeit szolgálja.

 

Mostanában az adóforintok szétosztása nem a lakóközösség, vagy bármilyen közösség érdekeit szolgálja, azaz nem az országot, hanem olyan „hűségpénz” féle, amire maga a jutalmazott is egy idő után keserű szájízzel fog tekinteni, mert rásütik majd, hogy kinyaliztad. Itt arról van szó, hogy miképpen támogassa az éppen uralmon lévő párt a maga embereit, nem pedig arról, hogyan hasznosuljon legopimálisabban a befektetett energia.

 

Ezzel az erővel építhetne valami hasznosat is a közösségre nézve, de ahhoz halvány gőze sincs. A térkövezésen és szökőkutak építésen fölnőtt magyar nemzetiszalag átvágó elitnek fogalma sincs mit kezdjen ezzel a Magyarországgal.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://digipenna.blog.hu/api/trackback/id/tr28663532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.06.25. 20:13:06

Nem szoktam szellőztetni, mert én még úgy tanultam, hogy nem illik, de mivel a témába vág elmondom, hogy én mint a családi cég vezetője a településemnek önköltségen (anyag+munkások bére) megcsináltam két buszmegállót, egy hidat, egy ravatalozóépületet, és egy könyvtárat. Büszke voltam rá, hogy tehettem valamit a poros kis faluért. Nagy a családom, egyedül tartom el, nem vagyok olyan jómódú, hogy ténylegesen ingyen építsek, de van hozzá számlaképességem, szaktudásom, tenniakarásom, van szervezőképességem, csak csinálni kell(ene).
Amikor az építkezések zajlottak közhírré volt téve, hogy aki akar tevőlegesen résztvenni, az jöjjön, mert annyival kevesebe kerül az egész. Nyugdíjas aztalos is összetudná számolni a sutább kezén (gomdolom érted a fanyar hasonlatot), hányan akartak résztvenni. A kritizálásban sokkal többen jeleskedtek, mert amíg én a szabadidőmben építettem, addig a legtöbben a kocsmában tudták volna "sokkal jobban és gyorsabban" csinálni. Ők abból ittak, amit én az ingyen végzett munka után járó iparűzési adóba befizettem.

Tetszik a szemléleted, pár éve én is azt hittem, hogy az emberek akarnak tenni valamit magukért, csak kell valami/valaki, aki először nekiáll. Mára kijózanodtam. Az emberek kéjesen szemvednek a nihilben. Úgy tesznek, mintha ennél többet akarnának, de a lehetőséget "ügyesen" elszalasztják, mert ez esetben nem volna mitől "szemvedni", és oda a kéj.
Már nem akarok segíteni. Nem akarok adományozni az akármilyen "jaj de szerencsétlen vagyok" alapítványnak, nem akarok építeni ingyen semmit, mert megköszönni sem tudják, nemhogy segíteni benne. Elfáradtam. Elfáradtam az emberi butaságban, az ügyeskedés szemlélésében, a kormányt kritizáló adócsaló "okosban" kontárkodó konkurencia-, meg lakossági megrendelő sunyi kis sz*rrágásában. Abban, hogy mindenki a markát tartja, és amikor teszek valamit az asztalra, akkor nem azt nézi, hogy hogyan lehetne az több, hanem azt, hogy ebből neki mennyi jut, és miért nem több. Hánynom kell a társadalomtól, undorodom az emberek jelentős részének alapfelfogásától.
Remélem idáig nem kell eljutnod a tapasztalatszerzésben, mert nem egy építő érzés!
süti beállítások módosítása