Mindenkinek vannak dolgai, amiket csak úgy csinál, valamiért. Megszokásból, babonából. Ha messzire megyek (túl az ország határán) és ha van időm, két dolog közül az egyiket megteszem.
Bemegyek egy könyvesboltba (Fehér tanár úr olthatta belém). Beülök egy templomba, és dobok egy csörgős pénzt a perselybe. Otthon miért nem, kérdezhetitek. Harminckét oka van.
Na, szóval ott, több hónap távollét után bemegyek egy könyvesboltba, úgy kétezer kilométerrel arrébb, találomra kinyitok egy könyvet, és az oldalon látom gyerekkori szomszédunk egész oldalt betöltő fényképét, ahogy fűzi a paprikát. Körülnézek, lát-e valaki, lassan becsukom, és visszateszem.
Pali, meghibbantál, volt első gondolatom. Megyek föl az emeleti részre, a nyelvkönyv szakaszhoz, de nem hagy nyugodni a dolog. Visszamegyek. Kinyitom. Megint ott nyílik ki. Bátor férfiként tovább lapozok. Ott meg egy ismerős néni. Leülök, és az első laptól kezdve lapozgatok, lesz, ami lesz.
Összesen volt három darab könyv. Veszem őket a hónom alá, keresek egy kiszolgálót és mondom neki, szeretnék ebből többet, mert gondoltam, mindenkinek veszek egy példányt, aki a könyvben van.
Sajnálom uram, ezek az utolsó példányok. Megnézné kérem, hogy van-e rendelési lehetőség. Nem mondta, hagyjál már békén, több ezer könyv van itt, neked meg ez kell. Jöjjön kérem, megnézzük. Megnézte. Sajnálom uram, ezek voltak az utolsó példányok, már nem rendelhetők. Köszönöm.
Legközelebb, amikor mentem haza, vittem magammal. Az egykori szomszédom lányához becsöngetünk és mondom neki, hoztam neked egy könyvet. De, Pali, én nem tudok németül, mit csináljak vele. Nem gond, képek is vannak benne, volt a kissé szemtelen válaszom.
Semmit se bízva a véletlenre, tettem az oldalba egy vastagabb papírlapot, hogy ott nyíljon ki, ahol kell. Kinyílt. Majd jött egy elfojtott sikoly, hogy, Pali, hát ez az apukám. Majd, soha nem mondta, hogy fényképezték, mondta, miután abbahagyta a sírást.
Öregapám kedvenc mondása volt, messziről jött ember, azt mond, amit akar.
