Egyik kedvenc oldalam a magyar nyelv ápolását tartja szem előtt. Bármennyire erős anyanyelvünk szerkezete, mégis védelemre szorul. Egy poszt kapcsán az alábbi kommentet írtam. Úgy gondolom, az öregember bölcsessége  megérdemli, hogy többek tudjanak róla.

Kifejezőereje a magyar nyelvnek akkor válik világossá, amikor az ember meghökkentő magyarázatot kap valami olyanra, amit hosszasan kellene magyarázni. Határőr voltam. Sok hó hullott egyik éjjel. Dél körül a toronyból látom, jön ki a faluból egy öregember és megy a határ felé.

Kettesével szedem a lépcsőket lefelé és megyek az öreghez, hogy hova megy. Oda, a fámhoz, mondja az öreg, és mutat a határ felé, ahol állt néhány szép nagy fa. Meg kell nézzem él-e még. A nyáron már nem volt rajta madárfészek.

No, ezt hogy fogom az őrsparancsnoknak jelenteni jutott azonnal eszembe. Aztán hogy akarja megnézni él-e a fája,  játszottam a bolondot. Gyere, megmutatom.

Tudod, - - minden fa tövében gyertya ég - - , mondta az öreg.

Biztos bambán nézhettem, mert azt mondta, látom nem idevalósi vagy. Ha él a fa, a hó egy helyen kicsit beroggyan, amelyik ki fog száradni, ott nem látni semmit. A kis fokú, vékony hosszú szárú baltájával vágott rá egy jelet. Hát, ebből deszka lesz, a maradékból meg tüzelő.