Miután megtört a varázslat, - -a pénzemmel kedvem szerint befolyásolok/irányítok és elvárom, hogy (hálából) a szám íze szerint cselekedjenek- -, a varázsló a "hálátlant" bünteti. Legbelül az adományt elfogadó, az adományból jobban élő és az adományozó is érzi, (egyetemes) erkölcsi háttere is van a dolognak. Az adományosztó az adományaival a szabad piac - -nem ismer se Istent, se embert- - törvényein szerzett vagyon kis töredékével az erkölcsiségre tesz kísérletet, ami azonban az elvárt csatolások miatt nem töltheti be a kívánt funkciót.
Az adományelfogadó egyszer csak rádöbben a rá kiosztott szerepre és elkezd ellene lázadni. Az adományozó meg a hálátlanságot megtorolandó tevékenységbe (bosszúba) kezd. Ez a játszma folyik most. Akár le is ülhetnének egymással szemben, hogy megbeszéljék a dolgokat, de inkább ott üt az egyik a másikon, ahol a másik gyenge pontját véli látni. Ez csúcsosodott ki a CEUellenességben. Egy a bökkenő. Nem személyesen vívják ezt a nincs szabály párbajt, hanem velünk "vívatják". És mi, mint annyiszor, vívjuk a testvérháborút, amíg vesztesei nem leszünk.
Az adományt adó és elfogadó közül végül az lesz a győztes, aki az erkölcsiséget leginkább ki tudja kapcsolni érzelmeiből.
Hogy velünk (vesztesekkel) mi lesz, egyiket sem érdekli.
