2015-ben pár hónap leforgása alatt, jóval egymillió fölötti embertömeg árasztotta el Európát, akik több országon és több ezer kilométeren áthaladtak, mind utólag kiderült sok ezer eurónyi pénzt fektetve a „vállalkozásba”.

Aki tőlünk 7 évvel ezelőtt a németeknél munkát akart vállalni csak úgy tehette meg, ha erkölcsi bizonyítvánnyal igazolta fedhetetlenségét, és csak azután mehetett ki, ha érvényes munkaszerződése volt egy céggel. Amennyiben várakozásának nem felelt meg az adott munkahely, haza kellett jönnie és újra kezdhette az egészet.

Az azért elgondolkodtató, ha egy országban különböző csoportok között kitör a fegyveres konfliktus, akkor azt nem megszüntetik, hanem helyette menekülést ajánlanak föl, és elindulnak a zömében fiatal férfiak oda, ahol addig soha nem jártak, amiről soha nem hallottak. Mindenkit meg kellene illessen a jog, szülőföldjén élni, boldogulni. Amennyiben majd belátható időn belül (pár év) a vágyak, elvárások nem teljesülnek a csalódottság lesz úrrá rajtuk.

Akik kicsit hosszabb ideig (több év) éltek, dolgoztak odakint, tudnának mesélni arról, milyen is az, távol lenni a családtól, meg azoktól, akik addigi életük részei voltak. A menekültek helyzete merőben más, hiszen más kulturális közegből jöttek/jönnek. Nekik még nehezebb, ha beismerik, ha nem. Persze, találkoztam (személyesen is) boldog migránssal.

Végül. Nem ez a megoldás. Se nekem, se a migránsnak, se a migránst befogadó országnak. Azt azért meg kell hagyni, hogy eléggé érdekes, amikor a (magamfajta) faluszéli gyerek egy „idegen” országban, idegenekre hat és ők is rá. No, nem egyszerű.