digipenna

töprengések

A kockásingesek

2016. február 28. 18:15 - digipenna

 

Félő, a kockásingesek ugyanazt az utat járják be, mint a mobillal villogók, megmaradnak a rétegelégedetlenkedő szinten, mert elkötelezettei az egyik, vagy a másik oldalnak. Politikamentesnek hiszik akcióikat, megfeledkezve arról, a politika taszította őket ebbe a helyzetbe.

 

A helyzet, az ide vezető út pedig, világos. Úgy kezdődött, mi szülők nem voltunk (valamiért, mindenki másért) megelégedve gyerekeink oktatási színvonalával, ezért kerestünk egy magántanárt, majd egy másik iskolát és vittük-hordtuk a gyerkőcöket, kiszakítva őket megszokott környezetükből. A jegyrontást az új iskolában úgy könyveltük el, hát nagyobbak a követelmények és milyen jó, hogy időben megléptük a váltást.

 

Később igazolni láttuk döntésünket, mert egyre több szülő mozgatta meg kapcsolatait, hogy a következő tanévben még épp bekerüljön a kiszemelt iskolába a gyerekük. A tanulóhiányos iskolák meg „tanuló-toborozásra” kényszerültek, mert fenyegetett a megszűnés, az összeolvadás/összeolvasztás.

 

Az újabbnál újabb iskolai reformok mára a KLIK nevű szörnyben csúcsosodtak ki. Digitális tábla, nyílászáró- és tetőcsere, energiakorszerűsítés. A központosított szörnyeteg megfeledkezett eközben a legfontosabbról: a gyerek, a pedagógus, a szülő szentháromságáról.

 

Nem, nem új reformok kellenek. Ha a (meglévő) kártyákat újrakeverjük csak azt érjük el, hogy egy másik csoporthoz kerülnek a (cinkelt) lapok, de maga a játék ugyanaz marad. Nem ügyesebb lapkeverők kellenek, hanem egy teljesen új játékra van szükség, melyben a gyerek, a pedagógus, szülő a legfőbb nyertes. Mivel ezt a mai keretek között elérni nem lehet, ezért új szellemiségre, új érdekérvényesítő keretekre van szükség. Azaz nekünk, szülőknek, kell előbb elvégeznünk az eddig halogatott házi feladatot.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digipenna.blog.hu/api/trackback/id/tr488426636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása