digipenna

töprengések

Munka(végzés) a sírig

2017. március 06. 14:07 - digipenna

Tüneti kezelésben verhetetlenek vagyunk. Csinálunk valamit, hátha, hátha megold egy lassan kezelhetetlennél váló helyzetet, hogy már nincs emberfia, aki verné a vasat. Gyere haza fiatal után itt a gyere vissza öreg munkába csalogató. Privatizációs új uraink a rendszerváltozás után szórták ki munkahelyekről szakmai- és férfierejük teljében lévőket  azzal, hogy százan állnak a kapu előtt. 
 
Sikeresen meg is fosztották magukat a sokéves szakmai tapasztalattal bíróktól. Ahelyett hogy hatékonyabbá tették volna a (bármilyen) gyártást, szédületes sebességgel leamortizálták, elkótyavetyélték a gyártó eszközöket, sokéves meglévő megrendelőiket. A - -nézd nem adhatok többet, mert az bérfeszültséget okozna- - pofátlan szembehazudozások beértek mára, már amelyik még megvan. 
 
A munkanélküliségbe, kilátástalansága, jövő nélküliségbe hajszolt szaki, - - hogy népmesei fordulattal érjek- - , ahogy a fia akkorára nőtt, azt mondta neki, agyoncsaplak, ha elmész hozzá. Mára becslések szerint vagy milliónyian fogadtak szót szüleiknek, sőt maguk a szülők is nekivágtak a nagyvilágnak. Nem, nem kalandvágyból, hanem mert a sárga csekkek jöttek, mint egykori focimeccsen a csehszolvákok
 
- - -
 
Túl azon, hogy már nem találni itthon gyakorlattal rendelkező szakképzett munkaerőt van ettől egy sokkal nagyobb gond. Elveszett, meg nem becsülhető mennyiségű, minőségű elméleti, gyakorlati tudás. Szakmai tapasztalatok évtizedei mentek veszendőbe azáltal, hogy a kirúgott "öreg szakik" nem tudták átadni azt a szakmai tudást, tapasztalatot, emberi kapcsolatokat, amit ők kaptak. 
 
Újra kéne gombolni a (nagy) mellényt. Minden szakmának van elméleti része, amit iskolai keretek között el lehet/kell sajátítani, meg van egy gyakorlati része. A gyakorlati rész alapjai ugyancsak elsajátíthatók, viszont évtizedes tapasztalatot csak évtizedek alatt lehet szerezni, vagy évtizedek óta a szakmát magas szinten űzőktől. Ez az ami hiányzik. 
 
Nagyon téves az olyan szakmai oktatás, ami azt sugallja, barátom, tudsz mindent. Hasonlóan téves/káros a valóságtól elrugaszkodott munkaadói oldal követelményszintje, hogy a pályakezdőnek tudnia kell ezt is, azt is. Egyre több helyen megkövetelik, a - - mindentudást- - is, alapbérért.  
 
Persze vannak szakmák, ahol a nehéz fizikai munka, meg egyéb munkaföltételek miatt jó, ha a munkavállaló megéri a "rendes" nyugdíjkorhatárt, nem hogy még azon túl is dolgozzon. De van sok olyan is, ahol bizonyára akadnának olyanok, akik szívesen megosztanák a fiatalabbakkal szakmai tudásukat. 
 
Inkább erre kellene összpontosítani, és nem arra, hogy a visszatért "öreget" betegyék a mindennapok "húsdarálójába". Ebben az esetben a siker, és a visszatérők nem fognak elmaradni. 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://digipenna.blog.hu/api/trackback/id/tr4912317251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gour 2017.03.07. 21:45:10

Sajnos minden szava igaz, egy komplett generáció hiányzik a vasas szakmákból, mindörökre. Nem az " összeszerelők" a szalag mellől, hanem azok a szakemberek akik képesek voltak működtetni a gyártást. Apám 55 évesen művezetőként lett korkedvezményes nyugdijas, még vitt egy koszorút gyertyával a gyár kapujába ahol tanuló korától dolgozott, ma már csak az üres telephely és a kiadó irodák hírdetik, hogy itt volt az ország legnagyobb PVC feldolgozója.
süti beállítások módosítása