Szülinapomra

a sokadikra:

"Én Istenem rendelj szállást, már meguntam a járkálást, a járkálást a bujdosást, az idegen fődön lakást …"

https://www.youtube.com/watch?v=CmrDqVYwdPU

Ennyi volt. A Népszabadság ideiglenesen felfüggesztve. Maguknak köszönhetik, hiszen távol tartották az olvasókat a parlamenten kívüli pártoktól, és így ők is megakadályozták, hogy más megközelítésű (nem baloldali) pártok jelenjenek meg országosan a színen.

Most olyan címekkel riogatnak, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. Pedig dehogy, mert csak egy –nem kell már senkinek-- lap szűnt meg.

Az azért fölöttébb érdekes, hogy olyan lap melletti pártmentes kiállást vártok, amelyik nem adott felületetett más irányú (nem baloldali) elkötelezettségű ellenzéknek.

És lesz hétfő, kedd, szerda ... És lesz megint, ami ellen harcolhatunk. És lesz megint hibát hibára halmozás.

Mi lesz, ha a népszavazás nem éri el a célját? Tulajdonképpen semmi, mert a népszavazások eredménye úgyse kötelez eredmény szerinti törvényalkotásra. Akkor meg miért van erre szükség?

Hűségkinyilvánítás a lojális oldalon. Ez rendben is van. DE. De ez előhozhatja, a sorozatos választási veszteségeket elszenvedő és darabokra hulló, baloldali pártokat, abból a ködből ami jótékonyan rájuk ereszkedett.

Remarque könyvének címét kölcsönözve jön majd a - - Keleten a rendszerváltás óta a helyzet változatlan - -  játék. Hol az egyik, hol a másik oldal. Akinek meg egyik sem kell, mehet, Isten hírével. Azaz, mégis lesz egy kis változás. Lesz erős ellenzéke az országot újra kiárulni és migránsokkal teletelepíteni akaró baloldalnak.

Belestünk a csapdába, amit nagy lármával (saját magunknak) ástunk. A Fidesz sorozatosan elkövet egy hibát. Engedi, (hagyja, hallgatólagosan támogatja), hogy elégedetlenkedőit magába olvassza a baloldal. Ellensúlyként „neves” baloldaliakat vonz át magához amonnan.

Európai példák mutatják, meggyökeresedett pártok mellett varázsütésre nőhet ki egy párt, amelyik fölborítja az addigi „megegyezéses” egyensúlyt. Az ilyen pártok ott jobboldali irányultságúak. Amennyiben itthon is rálépnénk erre a fajta „európai” útra, akkor ez a párt kicsit jobbra fog állni a Jobbiktól. Csak egy kicsit.

Bölcsebb lenne, a ködoszlatás és a kicsit jobbra a Jobbiktól párt életre hívása helyett egy moderált (moderált szinonimái: mérsékelt, tartózkodó, türelmes, nyugodt) párt keretei között „megengedni” annak országossá válását.

A józan belátás, - - a jövőben fölöslegessé tenné, a mindent egy lapra föltevő bizonytalan kimenetelű játszmákat, és - - egyfajta kiegyezés lenne azokkal, akik a mostani „rendben” nem találnak maguknak érdekérvényesítő pártot.

Visszatérve Remarque-hoz. Ma (már?) tudjuk, a szemben álló felek súlyos veszteségeket szoktak elszenvedni. Nem kéne! Úgyis olyan kevesen vagyunk már, mi magyarok.

Akkor vissza anyanyelvünk elhalt szólásaihoz. Az adott szó elhalása olyan embertípussal kezdődött, aki hivatali elődjének szavát sárba taposta. Mára oda jutottunk, hogy az írásban két, vagy több fél által lefektetett kölcsönös betartani valók sem érnek semmit. Fölülír mindent az erősebb. Hadakozás, munkaügyi perek helyett, aki teheti, csomagol és irány a nagyvilág.   

Új kihívás előtt áll a világ. Új kihívás előtt állunk mi is. Jobban mondva, egyelőre csak ülünk a kapunk előtt a kispadon és nézzük mivé lesz a világ és mi lesz benne a szerepünk. A műszaki fejlődés olyan fokára értünk, ahol a mai módon nincs, nem lehet növekedés.

A gazdaságilag fejlett országokban a munkaerő - -szellemi, fizikai- - munkahelyre bejárása a mobilizáció miatt óriási idővesztességgel jár. Az időveszteség munkaadó- és munkavállalóként munkanaponként egy és három óra közé tehető (megélt tapasztalat). A kötött pályás (vasút, villamos, metró) tömegközlekedés csak részben csökkenti az időveszteséget, hiszen a vasút megkönnyíti a nagyobb távolságról való bejárást.

Ezek a gazdaságilag erős övezetek olyan probléma előtt állnak, ami versenyképességüket hosszabb távon veszélyezteti. Ez pedig a lakhatás. Az itt lévő felsőoktatási intézmények hallgatóinak a "megfizethető" lakásokat a bérbeadók szívesen adják ki, mert belátható ideig marad mint bérlő, így a bérbeadó kockázata csekély. Az alacsonyabb keresetű munkavállalók (szolgáltató iparosok, alacsonyabb iskolai végzettségűek) lassan kiszorulnak, mert újabban alig akadnak megfizethető lakásokra.

A rövid idő alatti tömeges megjelenése miatt két olyan irányba indulhat a migránsok megítélése, ami nem sok jóval kecsegtet. Az egyik, ami már látható, hogy megkezdődött egy lakásépítési hullám, célzottan a migránsokra. Amennyiben ez nem terjed majd ki az alacsonyabb jövedelműekre, akkor programozott a konfliktus a helyiekkel. A másik, hogy olyan helyeket jelölnek ki nekik, melyek számukra nem elfogadhatók; a nagy centrumoktól távolabbi vidéki kisvárosok, falvak. A migránsok számának csökkenésével számolni, ha marad napjaink gyakorlata, nem lehet. Az újabbnál újabb konfliktusgócok akár még föl is erősíthetik ezt a folyamatot.
- - -
Mit tehetünk, mit tegyünk mi (magyarok) ebben a helyzetben? Nem tévedünk, ha azt mondjuk, a Joschka Fischer által megálmodott és az unió mostani vezetői által elindított európai unió irányába vezető folyamatot nem kíséri itthon osztatlan lelkesedés. Azaz, amennyiben a nemzetállam(ok) megszüntetése a cél, akkor a magyarokban kemény ellenfélre akad mindenki, aki ezt ránk akarja erőltetni. Éppen ezért meggondoltabban kellene ehhez hozzáállni, mert ha ebben nem lesz egyetértés köztünk, könnyű dolga lesz a brüsszeli bürokratáknak, ami ráadásul végletesen kettéoszthatja a társadalmat.

Az Európai Unió "rendszerváltása" elkerülhetetlen, de sem a Joschka fischeri út, sem a széthullás nem alternatíva. Ahelyett, hogy makacs ellenzői álláspontra helyezkedünk mindennel szemben, irányítóvá kellene válnunk. Egy száz éve darabjaira szaggatott országnak behozhatatlan tapasztalati előnye van abban, hogy a "részeket" az erősebbek miként teszik magukévá.
- - -
Végül. Ebben a helyzetben csak egyetlen út vezet a sikerhez, a megmaradáshoz, mégpedig az oktatás olyan szintű megreformálása az anyaméhtől a nyugdíjig, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy ne puszta szemlélői, ellenzői legyünk a folyamtoknak, hanem aktív résztvevői. A tudás az egyetlen, amivel megvédhetjük magunkat a ránk leselkedő veszélyektől és élni tudjunk a belőle fakadó előnyökkel. Bezárkózás helyett, oktatás, mert olyan (ipari, társadalmi) forradalom előtt állunk, amiből a mai átlagos képzettségi szintünkkel kimaradunk.

 

A brexit sok egyéb mellett megvilágította azt is, hogy hiányzik a kiszámíthatóság, a stabilitás, és legfőképpen a kisebbségben lévő vélemények megértésének hajlama az Unióból. Volt időszak, amikor közszájon forgott, a tagországok, az EU központját politikus-elfekvőnek használták és kiérdemesült politikusaikat ide küldték. Mostanra érett be ez a bölcs előrelátás.

Európa térképén új törésvonalak jelentek meg: a britek, az alapítók, a volt keleti blokk országai. A nagy ellenfél kiválása után a németek már csak a franciákat kell legyőzzék, a kicsikről, a gyengébbekről már eddig sem vettek tudomást. Valami olyan készül, hogy a kisebb országoknak azok közül is a volt keleti blokkbelieknek másodrangú szerep jut, ha egyáltalán. A német gazdaság erőfölénye miatt eddig is olyan önkiszolgáló helyként tekintett ránk, ha szükség volt vitték/hívták kiképzett szakembereinket, vagy gyártáselhelyezéssel egyenlítették ki a megnövekedett keresletből adódó igényeik kielégítését.

Mi meg néz(t)ünk mint a sült hal. Vegyük sorba: Lengyelek, csehek, szlovákok, románok, bolgárok, horvátok, szlovének, meg mi. Jóindulatunk jeleként bevehetnénk a csapata az eddig kizártakat, a szerbeket. Közösen ott lennénk a százmilliónál, lélekszámban. Egyedül egyikünk se képes érdekeit érvényesíteni, ezt világosan mutatta a migráció kezelése. Vagy összefogunk, vagy körbeépítjük magunkat kerítésekkel, s így egymást is elszigeteljük.

Bármennyire is iszonyodnak trianoni barátaink, nincs más út, mint közösen egy kibővített Kárpári régiót összehozni. Legyen a neve mondjuk, Kárpátok Szövetség. Bár a tagországok nehezen mennének ebbe bele, de ez egy olyan név, amire ott nyugaton fölkapnák a fejüket. Ettől ütősebb csak a Hun Unió, esetleg Attila vagy Árpád Unió lehetne. A Visegrádi Négyek elnevezésen is inkább röhögőgörcsöt kaptak, minthogy bármilyen történelmi eseményre gondoltak volna, és végigfutott volna a hátukon a hideg.

A magam részéről hajlandó lennék megtanulni az új szövetség minden tagállamának nemzeti hősként tisztel költőjének egy-egy vesét, pl. a LUCEAFARUL-t. -Lengyel magyar két jó barát, együtt emel kardot, kupát- tudtam eddig is.

Ez nem azt jelentené, hogy hátat fordítunk az Uniónak, hanem, hogy érdekeink érvényesítését így jobban tudnánk menedzselni. Brüsszel már rég megérett egy reformra. Így ki tudnánk közös erővel ezt erőszakolni. Ja, az osztrákok. Jobb ha távol tartjuk magunkat tőlük. A történelem folyamán a fölsorolt országok nem igazán mondhatják el, hogy annyi mindent köszönhetnek a habsburg politikának, mentalitásnak. Ebbe a mini EU-ba nem illenek.

Fizikából ismert a hatás, ellenhatás. Ha nem mutatunk föl erőt, esélytelenek vagyunk. Szép lassan ez az erő átmenne gazdasági teljesítménybe is. Én bizakodó vagyok. A brüsszeli EU hibából tanulva egy élhető, szerethető hazát (ki-ki magának) és egy erős közösséget hozhatnánk össze. Nem olyan komplikált ez, ész és akarat kell hozzá.

A brit választók döntöttek. Korai ma még megmondani az irányt, úgy a briteknél, ahogy az EU-ban és itthon is. Egy azonban biztos. Mától új időszámítás kezdődik.

Egyszer talán a történészek kimutatják, az angolokban van valami olyan, mint az autókban a kipörgésgátló, ami megakadályozza, hogy végzetes károsodás érje a motort, és megóvja a mámorosan gázpedált taposót a következményektől. Ez lépett most működésbe. Lekapcsolt. A britek lába kezdetektől fogva a fékpedálon volt. Talán a köd miatt. Náluk gyakoribb, ezért tudják, csak olyan sebességgel haladhatnak, amekkora a látótávolság. E vészfékezés után lesznek-e ráfutásos balesetek, a közlekedés többi résztvevőén múlik.

A gázpedált taposók ahelyett, hogy bementek volna a következő parkolóba és elgondolkodtak volna a dolgon, arra jutottak, inkább átülnek egy másik kocsiba, melyikben ez a technikai eszköz nincs beépítve. A népszavazások nemkívánatos dolgok, szűrték le.

- - -

Az EU-ból a majd egyötödnyi gazdasági erő, legfőképpen az eddig befizetett összegek, hiányozni fognak. Nekünk is. Leginkább az fog hiányozni, nem lesz ott egy láb a fékpedálon veszélyes útszakaszt jelző táblánál, hogy kellő időben csökkentse a sebességet.

Intő jelek voltak korábban is. A görögök fölötti győzelmet a német pénzügyminiszter így ünnepelte a „győztesekkel”. A napokban tett kijelentését: „In is in. Out is out“ nem tudni milyen hangulatban tette, de hogy nem volt nevethetnékje, az tuti.

Merkel asszony eddig sem arról volt híres, hogy hallgatna az EU tagországok vezetőire. A mienkkel sincs nagy haverságban. Talán ha a döntőben legyőznénk 6:3-ra csapatát, - -melyet szerinte nem illik nemzeti zászlóval lelkesíteni- -, mi is történelmet írnánk, igaz mást, mint az angolok, de Merekel asszony talán reálisabban látná a világot.

Ja, sajnálom a brexitet, de ha ez kellett ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes utat, akor csak annyit tudok mondani az  angoloknak, hogy:

Thank you!

Megjelent egy könyv. Megesik napjában ezerszer. Ez a könyv nem magyarul jelent meg. Szerző, nagynéni életét (tettét) kíméletlen őszinteséggel mutatja be. Ebben se lenne semmi különös, hiszen akad nagynéni sok családban, kire nem szívesen emlékszünk és azt kívánjuk, bárcsak ne a mi családunkban lenne, lett volna. Ahogy családot, úgy nagynénit se választhatunk. Van. Kinek ilyen, kinek olyan.

Mióta olvasom a könyvet, nem enged egy gondolat. Van egy esemény, ami arra készteti könyv íróját, legyen brutálisan őszinte, nagynénihez, családhoz, önmagához, mert csak így kaphat választ a kérdésre, hogy mi közöm hozzá.

A kérdést, hogy mi közöm hozzá, valahogy a trianoni békeszerződés nagy-asztalát körülülők leszármazottai (fiai, lányai, unokái, dédunokái) a mai napig nem akarják, nem merik föltenni.

Szerző példát mutatott a világnak, mert kimondta, igenis, van közöm hozzá, és tudnom kell az igazságot (töténelmi tényt). És nektek is van közötök hozzá, hiszen apáitok, nagy- és dédapáitok tették ezt velünk, és ti: francia, angol, amerikai, olasz, román, cseh, szlovák, osztrák, orosz és a volt jugoszláv utódállamok polgárai miért nem válaszoljátok meg a kérdést, mi közöm hozzá.

Ti miért nem teszitek föl legalább magatoknak a kérdést, hogy mi közöm Trianonhoz? Adósok vagytok a válasszal! Legfőképpen eggyel. Mit nyert Európa Magyarország szétdarabolásával? Nagyon elgondolkodtató, hogy az aktus óta egyetlen utódállam se tudott kiemelkedni a többi közül. Nem véletlen, hiszen ha egy egészet földarabolunk, akkor csak darabok vannak, és ezek a darabok akkor lesznek ismét erősek, ha újra eggyé válnak. Amit Isten egybeköt, azt ember szét nem választhat, még fegyverrel sem.

Végül egy gondolat Kriza János gyűjteményéből (Vadrózsák) „meg kéne végül békélni már”, de így hogy, ha nincs igény a békülésre.

Ja, igen. A könyvben ilyen gyöngyszemek vannak, - - Bäume voller Sommer - - (nyárral teli fák, ami nem pusztán három egymást követő szó, hanem életérzés). Ha megjelenik magyarul, Kínzó Kérdések alcím lenne a legtalálóbb.

Köszönet szerzőnek, és csak gratulálni lehet bátorságáért!

http://www.kiwi-verlag.de/ifiles/cover/large/9783462048315.jpg

A hazai blogvilágban megjelenő írások, a mennyiség miatt, leginkább csak véletlenszerűen jutunk el olyan írásokhoz, melyekre tízezrek kattintanak és véleményt nyilvánítanak. Ezért időnként egy egy aktuális téma kapcsán olvasnivaló ajánlást teszek közzé, persze megtoldva saját kommenttel.

Az első ilyen:

http://hafr.blog.hu/2016/05/27/ma_meg_elkepzelhetetlen_szegenyseg_var_nyolcmillio_magyarra

„A világ gyorsuló átalakulásban van elsősorban a termelés és az informatika összefonódásának eredményeként. Az ún. negyedik ipari forradalom nemcsak lehetővé teszi a gyártás robotizációját és az élőmunka kiváltását elsősorban és először a szalagmunkákban, hanem az informatika bevonásával összekapcsolhatóvá válnak és kommunikálni fognak tudni egymással hosszú ellátási láncok eddig elzárt részei, olcsóbbá és gyorsabbá válik egy autó, elektronikai termék stb. legyártása és kiszállítása.”

Jelen pillanatban az oldalmegnyitás számláló közel az 50.000-hez

- - -

Saját megjegyzés:

Van egy terület, amit a robotok már észrevétlenül meghódítottak. A mezőgazdaság. A gépesítés miatt a munkahelyek százezrei tűntek el úgy pár évtized alatt, hogy helyettük nem jöttek létre (itthon) újak, mer nehogymá traktort csinájon a magyar, mert az olyan parasztos. Csinálják helyettünk az amerikaiak, németek, hollandok, olaszok … www.youtube.com/watch?v=HA6OxWrKzv0

Emberi kéz érintése nélküli mezőgazdasági munkák (szántás, vetés, gyomtalanítás, betakarítás): kalászosok, kukorica, pityóka, repce, napraforgó ...

!!! csirke-kombályn !!!

www.youtube.com/watch?v=NlsAIAYHilY

0:17-től 0:27-ig

(gyenge idegzetűeknek nem ajánlott)

kapirgáló kendermagos ??? vasárnapi tyúkhúsleves ???

 

www.youtube.com/watch?v=qyDuV8VLN-U

A mezőgazdaságban fölszabadult munkaerőt az ipar az elején fölszívta. Ma a (kisebb) falvakban egyszerűen nincs semmilyen (mezőgazdasági) munka, leszámítva a zöldségtermesztést, ami meg csak szezonális. A hazai (városi) iparnak már most sincs szüksége munkaerőre, ezért a fiatalok elmennek külföldre.

Megoldás? Talán ha a (fűkaszálós) közmunkások nem az út szélén kapirgálnának, hanem terveznének, majd gyártanának (intelligens) fűnyírót, kukásautót, kollégiumokba ágyakat, matracokat, ülhető széket, asztalt, (nem lakattal) zárható szekrényeket ... mondjam még ???

Az elszegényedés egyetlen ellenszere a Feltétel Nélküli Alapjövedelem, ami meg fogja változtatni világunkat. Hallgatva a híreket, kimondhatjuk, igen haladunk ebbe az irányba, bár egyelőre nem mindenki. A rendszerváltás óta a magyarországi népesség két része számára megvalósult.

Az egyik kisebb rész, a privatizáció nyertesei, akik kötelezettségek, feltételek nélkül jutottak nem elhanyagolható szintű alapjövedelemhez.

A másik, a vesztesek csoportja, akik, önhibájukon kívül, lecsúsztak a közmunkás kategóriába, vagy attól is lejjebb. Rájuk a feltétel nélküli kitétel nem vonatkozik, hiszen valamilyen megalázó feladatra kötelezettek.

A két kategória gazdasági hatásfoka, a benne részt vevők anyagi különbségek ellenére azonos. Nulla. A privatizáció nyertesei nem pörgették föl a gazdaságot, nem teremtettek családokat eltartó munkahelyeket. A közmunkásoknál, a munka jellegéből adódóan ugyancsak nem képződik számottevő adó és járulékbefizetés.

Nézzük, mi történne hazánkban a Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetése esetén:

1. Csökkenne a bürokrácia, (központi és önkormányzati szinten egyaránt) hiszen meghatározott időközönként havonta, esetleg hetente az összeg a számlán megjelenne.

2. A hetenkénti utalást az elején sokan egyet nem értéssel fogadnák, de pont azoknak lenne kedvező, kiknek ez az egyetlen „jövedelme”, mert így a hétről hétre beosztás automatikussá válna.

3. Az anyagi biztonság, még ha minimális mértékű is, egész más életvitelt tenne lehetővé, mert a kiszolgáltatottságtól való rettegés megszűnése feloldana olyan energiákat, melyek ma nem érvényesülhetnek.

4. A rendszerváltás után szinte alig van valaki, aki elmondhatja, hiánytalanul megleszek majd évei a nyugdíjkorhatár elérésekor a nyugdíjra.

5. Egyes már ma meglévő lehetőségeket sokan pusztán amiatt nem tudják kihasználni, mert az jövedelemkieséssel járna. Ingyenes második szakma megszerzése.

6. Felbecsülhetetlen mennyiségű szürkeállomány megy veszendőbe a felsőoktatás fizetőssé tétele miatt, ezért a FNA ki kell egészüljön a felsőoktatás térítésmentességével. Ez egyrészt azt eredményezné, azok, akik ma anyagi megfontolások miatt nem választhatják a magasabb iskolai végzettség megszerzését esélyhez jutnának és képességeiket itthon kamatoztatnák. Mivel erre most nincs lehetőségük fiatalon hagyják el az országot, így a -ha kicsit összeszedtem magam hazajövök- gondolatot nem követi tett, mert itthon a kinti jövedelmet meg sem közelítőre számíthat csupán, ezért egyre távolabbra tolja a hazatérés napját, ami sokaknál a végleges kint maradást jelenti.

7. Az egyes egyén és ezzel együtt az egyén környezetének közösségei egészségében olyan pozitív változás állna be, amit ma el sem tudunk képzelni, ezzel az egymáshoz való (emberi) viszonyunk alapvetően megváltozna. Ennek jótékony hatása lenne az egészségügyi kiadásokra.

8. Az anyai biztonság olyan erőket szabadítana föl az emberben, melyek gazdasági eredményekre vezetnének, hiszen az embernek több ideje lenne hasznos dolgokon törnie a fejét.

9. Végül, ez arra is kitűnő módszer lenne, hogy a passzivitásba süllyedt társadalom ismét magára találjon, és az egyéni útkeresések mellett a közösségi útkeresés is mindennapjai részévé váljon.

Igen, tudom, erre nincs pénz, jönnek majd a válaszok. Van! Ha akarjuk. Napjaink eseményei bizonyítják, mindenre van pénz, amire akarjuk.

Én akarom!

És te/Ön?

Nincs olyan dolog napjaink politikájában, ami ne a megosztást célozná. A migrációt, ebben a formában, nincs ember ebben az országban, aki akarná. Két okból. A mérete, és az erőszakossága miatt. Erőszakosság a migránsok részéről, és erőszakosság a gazdaságilag erősebb EU tagországok részéről.

Ezt megelőzően is volt migráció, de méretei, hatása miatt nem váltott ki ellenzést. Példák: Jugoszlávia széthullása. Erdélyiek áttelepülése. Chileiek. Görögök. A háború alatt, csángók áttelepítése, utána a népességcsere, szlovákok (tótok). Svábok kitelepítése, majd visszaszökése. Trianon! Korábban a Duna mentén a rácok letelepedése. Még korábban a vallási üldözöttek szabad letelepedése, vallásuk megtartása mellett Erdélyben. Erdélyi szászok. Aki tudja bővítheti.

Házasságkötésekkel ez napi, megélt gyakorlat. Nehezen hihető, lenne ember ebben az országban, aki ne ismerne legalább egy „migránst”.

Mintha nem volna elég, hogy nem találjuk a megoldást, ráadásul még egymásnak is esünk. Tetszik, nem tetszik, olyan kihívással állunk szemben, amivel meg kell küzdenünk. (Kéretik szándékosan nem félreérteni) A küzdés nem azt jelenti, hogy küzdjünk meg a féktelen befogadással. Ha úgy tetszik, a múlt év csak egy kis kóstoló volt arra nézve, mi vár ránk, ha nem cselekszünk.

A nem cselekszünk nem kizárólag magunkra értendő, hanem, ha már egy nagyobb (érdek)közösség tagjai vagyunk, akkor együtt. Ennek az együttcselekvésnek a mikéntje azonban sehogy se akar összeállni, mert az egyik szabadságharcol, a másik a korlátlan befogadást erőlteti, de egyik se hajlandó egy lépést visszalépni. Így bele kényszerülünk a küzdőring - - nem akarjuk- - sarkába. Az ütések már jönnek 250 ezer eurós „bal”horgok formájában.

A - - szavazhasson, vagy ne szavazhasson a külhoni magyar (kettős állampolgár) - - kérdésre van egy egyszerű válasz, mert a kezdeményezés nyilvánvaló célja a megosztás, ezért a népszavazási kérdésre:

"Akarja-e, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"

pártállástól függetlenül a N E M (akarom) válasszal el van intézve a dolog, hiszen nem arról van szó, hogy az a néhány ember, akit kisorsolnának nekünk, megrázná a társadalmat, (az első adandó alkalommal úgyis lelépnének) hanem arról, hogy a (túlnyomórészt nem önként külhonba szakadt) magyarok szavazása miatt, ismét egymásnak essünk, úgy külhonban, mint idehaza.

A NEM akarom válasz, válasz lenne arra a, ki nem mondott, kérdésre is, hogy akarja-e, hogy az anyaországi és külhoni magyarok egymásnak essenek ismét.

Ez az egységes NEM, méltó válasz lenne június 4-re is.

Tavasszal, egy kis holland településen, Gees, találkoznak a régi motorok (első világháború előtti) gyűjtői, hogy tegyenek egy kört a motorjaikkal.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=3_K02zcO0S8 itt egyéb meglepetés is jön.

Képek: http://www.vmcmotor.com/VMCfoto/160423RondomGees.php

https://picasaweb.google.com/106640680149144688495/6282288367868172977?feat=directlink

Résztvevők és motorok listája: http://rondomgees.nl/deelnemers-2016

Hosszabb utazások a legalkalmasabbak dolgok kibeszélésére, mert akik együtt indulnak el, együtt is akarnak megérkezni úti céljukhoz. Kettesben ülünk az autóban a gyerekkel. Szól a rádió. Zene, zene, zene, időnként hírek, meg hogy ki támogatta az időjárás jelentést, de egyik se jut el a fülünkön keresztül a tudatunkig. Beszélgetünk. A ma ki mennyit lopott (pályázatot nyert) hír kapcsán egyszer csak mellbe vág a gyerek kérdése:

Apu, te is loptál?

Majd csönd. Se a gumik, se a motor hangját, se a 9-es hangerőn álló rádiót nem hallom. Csak a kérdést. Jön vissza, újra és újra:

Apu, te is loptál?

Szerencsére a bekapcsolva maradt GPS figyelmeztet. Térj le jobbra. Kis idő múlva, cél a jobb oldalon.

Visszafelé egyedül be az első parkolóba, mert a kérdés miatt azt érzem, jobb most megállni, mielőtt kényszerből meg kellene. Apu, te is loptál? Nagy szerencse, hogy a gyerek kérdezte, így nem kellett azonnal fölháborodva visszavágni valami gorombasággal. De most tényleg, én is loptam? Lepereg egy csomó dolog és tippelgetek, igen, igen, nem, nem, nem. Szerencsére jön a gondolat, definiálni kéne ezt a lopás dolgot, mert enélkül nem lehet eldönteni, mi a lopás és mi nem.

Mindjárt az elején kétfelé kell osztani. Rendszerváltás előttire és utánira. A rendszerváltás előttivel hamar megvagyok. Nem, akkor nem loptam/loptunk. Igaz, sok mindent csináltunk munkaidő alatt, meg a cég anyagából, de ez akkor olyan fizetéskiegészítésféle, meg kényszer volt. Ha a kapunak a zsanérja letört, vittük a kis trafót meg pár pálcát és megcsináltuk, Másnap vittük vissza. Akinek kellett vitte, hozta. Kapuzsanér-hegyesztő kisiparos nem volt akkoriban. A téesz fölbomlása idején, amikor aki tehette azt vitt haza amit akart, azt mondta apám, amikor arról beszéltünk nekünk mi kellene, ha csak egy szöget elhoztok azoktól, akikkel évtizedekig együtt dolgoztam, annyi erőm mindig lesz, hogy beleszúrjam a hátatokba a szalmahúzó kulcsot   és tudtuk, az öreg nem viccel.

A privatizációnak csak az eredménye jutott. Az elsők között lehettem munkanélküli. Így, még ha talán a sors, vagy (bal)szerencse miatt, erre az időre nyugodt szívvel tudom mondani. Nem. Nem loptam.

Hazafelé tartva azonban azon kaptam magam, hogy játszom a gondolattal és vigyorgok, mint a rohadt tök, hogy ha egyszer a pályázati nyertesek gyerekei  fölteszik a kérdést otthon, vagy az autóban, hogy apu, amink van azt te loptad, mi lesz a válasz, mert lesz, még ha hangosan el se hangzik.

250.000 euró

A hír kapcsán akartam egy bejegyzést írni. Nem megy.

Próbálom elképzelni mennyi az a kettőszázötvenezer euró.

75 millió Forint.

- egy német munkavállaló 10 éves teljes keresete.

- nem merem átszámolni közmunkásjuttatásra

Én nem ilyen uniót akartam!

Még arra sem hajlandók, hogy rendesen leírják, VISEGRÁD

http://deutsche-wirtschafts-nachrichten.de/2016/05/04/eu-will-zuweisung-von-fluechtlingen-in-unwillige-staaten-erzwingen/

Mennyi az elég, egy egyszerű kérdő mondat. Nyelvtanilag. Tartalmát tekintve valami olyannal állunk szemben, amire nem tudjuk a választ. Sem a gazdag. Sem a szegény. A rendszerváltással elszalasztottunk egy alkalmat, amikor a kérdést, mennyi az elég, megválaszolhattuk volna.

Mára az ország leképezi kicsiben a világot, ahol nagyon kevesek kezében összpontosul nagyon nagy pénz. A világ gazdagjaink „... ma a világon 80 olyan gazdag ember, akiknek annyi pénze van, mint 3.5 milliárd embernek.” http://offline.hu/kikapcs/2015/01/a-80-leggazdagabb-embernek-annyi-penze-van-mint-az-emberiseg-felenek könnyebb dolguk van, hiszen elrejtőzhetnek a világ szeme elöl. Itthon ez nem olyan könnyen megy.

Hajdanán tíz falunak kellett építenie egy templomot. Ezek a templomok azért maradtak meg, mert az ott élő emberek építették. Ha most ezer falunként épül egy stadion, azt senki, még maguk az ott játszó focisták se érzik magukénak, hiszen őket is úgy adják veszik, mint a hétvégi piacon a kofák amijük épp van.

Iskolánk falán sokáig olvasható, látható volt a felirat; építette a falu közössége ezerkilencszázhuszonvalamennyiben. Nagyapám mesélte, hány napot kellett fogattal és kétkezi munkával hozzájárulni. És büszke volt rá, hogy részese lehetett, még ha nem is teljesen önszántából tette.

Azt akarom mondani, hogy ha a lakóhelyemen építenének egy épületet, ami a közösség céljait szolgálná; gyártás, szolgáltatás, áruértékesítés, oktatás, akkor abban részt vennék, mert garancia lenne arra, hogy nem a céltól idegen fölhasználásra kerülne. Ha azonban az adóforintjaimat, mint adományt egy helyi vállalkozónak adják, az nem nyeri el tetszésemet, mert nem a közösség érdekeit szolgálja.

Mostanában az adóforintok szétosztása nem a lakóközösség, vagy bármilyen közösség érdekeit szolgálja, azaz nem az országot, hanem olyan „hűségpénz” féle, amire maga a jutalmazott is egy idő után keserű szájízzel fog tekinteni, mert rásütik majd, hogy kinyaliztad. Itt arról van szó, hogy miképpen támogassa az éppen uralmon lévő párt a maga embereit, nem pedig arról, hogyan hasznosuljon legopimálisabban a befektetett energia.

Ezzel az erővel építhetne valami hasznosat is a közösségre nézve, de ahhoz halvány gőze sincs. A térkövezésen és szökőkutak építésen fölnőtt magyar nemzetiszalag átvágó elitnek fogalma sincs mit kezdjen ezzel a Magyarországgal.